Négy év a húsz évért?

Tavaly üstökösként robbant be a politikaiszínpad közepére a Jobbik, mely közel 15 százalékát szerezte meg a voksoknak az európai parlamenti választásokon. A párt térnyerését többféleképpen magyarázzák, a baloldal a Fideszt, az pedig az MSZP-t tartja felelősnek, a kis pártok pedig mindkettőt. Itthon „közös erővel” sikerült a politika résztvevőinek egy olyan légkört kialakítani, hogy sokan azt a Kádár-rendszert sírják vissza, ahol a szomszédok is egymás háta mögött jelentettek a másikról a Belügyminisztériumnak. Végletekig elmenő csalódottság, sőt undor figyelhető meg, és ebből nyereséget kovácsol egy viszonylag új párt, amely könnyen befogadható, a józanész helyett az érzelmekre és indulatokra apelláló üzeneteket hirdet. Nem véletlen, hogy a támogatók közül sokan most szavazhatnak majd először, vagy tavaly voksoltak első ízben: a fiatalok könnyebben befolyásolhatóak, és több bennük a tenni akarás. Ugyanakkor az is megfigyelhető volt az EP-választáson, hogy Európa-szerte jó eredményeket produkáltak a radikális szervezetek, jellemzően a szélsőjobb.

Érdekes, hogy Bulgáriában egy a Jobbikhoz igen hasonló párt annak idején követelte, hogy a kormányzatból távolítsák el a kisebbségi politikusokat, illetve „Bulgáriát adják vissza a bolgároknak.” A cseheknél viszont a Munkáspárt néven működő szélsőjobboldali csoportosulást tiltották be, akiknek a jelszava „Csehország a cseheké” volt. Északi szomszédainkat már jobban ismerjük, a Slotá-vezette Nemzeti Párt az államnyelvtörvény mellett hirdette a „Szlovákiában szlovákul!” jelmondatot. A népszerűségük növekedése összefügg a válságos gazdasági helyzettel, illetve az ezzel összefüggésbe hozható csalódással a többi politikai erőben. A hasonlóság kapcsán volt, aki az egész közép-európai szélsőjobbot a saját lobbijához felhasználó orosz támogatói kört sejtetett, de az egy kaptafára készülő, egyszerű, hangzatos, jellemzően demagóg jelszavak mögé felállás mindig is jellemzője volt a szélsőséges pártoknak, így a hasonlóság nem olyan meglepő.

Az már annál inkább, hogy a magát új, tiszta erőnek, és keresztény értékrendűnek valló szervezet tagjairól egymás után derülnek ki, hogy korántsem szentéletűek. Amikor a köztévében a keszthelyi ingatlancsalásokkal vádolt jobbikos vezetőről kérdezték, Vona Gábor nevetséges kísérletet tett a válaszadás kikerülésére, mintha meg sem hallotta volna a kérdést, a földtulajdonokról kezdett szónokolni. Morvai Krisztina a Jobbik programjában eltörölni kívánt mentelmi joggal próbálkozott egy parkolási bírság kapcsán, a szóvivő gyanúsan marijuánás befolyásoltság alatt üvöltözött Görögországban, a demonstráló szőke gárdistalány pedig leszbipornóval kereste a mellékest. Becsületükre legyen mondva, hogy jórészt ezeket a figurákat felelősségre is vonták, avagy kizárták, de ezzel is csínján kell bánni, mert a végén alig marad valaki a területi listára.

Nem kétséges, hogy ezek részei a hazai politikai sárdobálásnak, de a Jobbik álszentsége mégis kibukkan. Mert egy darabig lehet szavazatokat nyerni azzal, hogy „ahol cigánykérdés van, ott a Jobbik nem kérdés”. Ez például nem négy, nem is húsz, hanem jó száz év elhibázott politikájából adódik, mely során senki nem volt képes megoldani a kisebbséggel, főként a romákkal kapcsolatos kérdéseket. De ha a ők sem lesznek képesek rá, méghozzá demokratikus módszerekkel, akkor tőlük is ugyanúgy elfordulnak majd. Még kérdéses, hogy a Jobbik mekkora erőt képvisel majd a Parlamentben, illetve készek lesznek-e feladni saját elveiket a nagyobb hatalom érdekében. Ettől is függ, hogy a következő négy évben az egész nép mennyire fog „bűnhődni” a múlt politikai hibáiért.

Mi lesz, ha nagy lesz?

Varga Attila huszonegy éves, budapesti fiatalember. Szeret bulizni, elmondása szerint mindegy, hogy hol és milyen zenére, a lényeg, hogy a barátokkal legyen. Jelenleg újságírást tanul egy fővárosi szakközépiskolában, ám nem ez élete nagy vágya, nem érzi neki valónak ezt a szakmát, ezért most egy új célt tűzött ki maga elé.

Újságíró szakra jelentkezett, de egy év után otthagyja, mert nem ilyennek képzelte. Ez már a sokadik szakma, amit szeretett volna tanulni. „Érettségi után egy ideig, körülbelül kéthavonta változott az, hogy mi akarok lenni, így például a politikai irányon is gondolkodtam, aztán jött a média.”

A médiában dolgozott is egy ideig, mivel a rádiót túl pörgősnek találta ezért elment gyakornokoskodni a kispesti helyi körzeti televízióhoz, ahol a főszerkesztő keze alatt mindenféle szerkesztői munkát végzett. Nem igazán tetszett neki, mivel napi tíz órában reggeltől estig kellett dolgozni, hétvégén is (és főleg hétvégén).

A jogi pályát is el akarta kezdeni. Jelentkezett és fel is vették az egyetemre, ám költségtérítésesre. Úgy volt vele, hogy legyen, elkezdi és kifizeti a félévi kétszázezer forint tandíjat. A bökkenő szeptemberben jött, amikor is már kérték a fél éves összeget. Attila nem tudta azonnal kifizetni, ezért nem is kezdett bele.

„Azért jelentkeztem jogra, mert gazdag akartam lenni, ez volt az egyetlen cél. Tetszett ez a jól szituált életforma: öltöny, aktatáska, sok pénz. De aztán többen is mesélték, hogy rengeteget kell tanulni és borzasztóan unalmas.”

Kilenc havi minden napos munka a nagybáty cégénél és jött az újságírás, méghozzá a Minerva Érettségizettek Szakközépiskolájában. „Tetszett ez az egész újságíró szakma. De rövid időn belül rájöttem, hogy nem nekem való az írás, az, hogy minden nap cikkeket kell írni.”

Szeptembertől reményei szerint már egy másik OKJ-s képzésen fog tanulni. „Többen mondták, hogy jó hangom van, és kezdeni kellene vele valamit. Éppen vásároltam egy boltban, amikor odajött hozzám egy hölgy, elkezdte ecsetelni, hogy milyen gyönyörű a hangom, ezt képezni kellene. És ő még szeretne hallani rólam a jövőben. ”

Ezért úgy döntött, hogy beiratkozik egy szinkronszínészetet oktató iskolába. Ez egy két éves képzés, melyet munka mellett végezne el, pénteki és szombati tanítási napokon.

A szinkronszínészet után pedig újra szeretne jelentkezni főiskolára, hogy milyen téren, milyen szakra még ő maga sem tudja, ám úgy gondolja, hogy ez a két év alatt bőven van ideje ezen gondolkodni. A jövőben pedig ki tudja, lehet, hogy egy híres amerikai színész népszerű magyarhangjaként köszönthetjük őt viszont, és ha esetleg ez sem jön össze, akkor még mindig ott van alvállalkozói engedély, amelyet kivált és beépül a nagybátyja cégébe.

Az Koliba tulajdonos újságíró tanonc

Az általános iskolát Mátraszentimrén végezte, majd katolikus középiskolába járt, most jogot tanul az egyetemen, mellette, pedig újságírást OKJ képzésen. Az élete bizonyos időközönként mindig változott, de egy biztos pont mindig volt és lesz: az étterem. 

- Legelőször hat éves koromban segítettem be, akkor a mosogató mögé álltam, aztán néha kivittem a számlát a vendégeknek – idézi föl az egykori pillanatot Odler Norbert.

 Az éttermet Norbi szülei építették és üzemeltették. Viszont az ötlet hogy megnyissák nem jött egyik napról a másikra. „Apukám fodrászként kezdte, de amikor tönkrement az épület, ahol a szalon volt, felszolgálóként kezdett dolgozni a vendéglátó iparban.” Eközben jött a saját étterem terve.

- A nyitás előtt, a szüleim Szlovákiába utaztak a rokonainkhoz, majd több éttermet is végigjártak, tapasztalatot gyűjtöttek a szlovák konyha íz világáról és megszerezték a jellegzetes recepteket-.  

A tapasztalatgyűjtés, pedig meghozta gyümölcsét. Miután megnyitott a Koliba* széles vendégköre alakult ki. Így a teltház nem egyszer okozott meglepetést Norbinak.

-Egyszer nyár végén már délután hatkor be kellett zárni, mert a nap folyamán lassacskán mindenből kifogytunk, aznap elfogyott kétszáz adag bableves. De olyan is volt, hogy egy egész nyarat a haverommal ketten dolgoztunk végig, mert apukám lebetegedett. Az egész szezont Lacival vittük végig, 14 asztalt kellett kiszolgálnunk, 14 évesen-. Norbi szerint az ilyen kaland összekovácsolja az embereket, ők például azóta is jó barátok.

Ezt a kis kalandot Norbi még általános iskolás évei környékén élte át. Az iskoláról nem sok szó esett köztünk, de amit elmondott az éppen elég volt ahhoz hogy leessen az állam. Mivel Norbi elmesélte hogy ez az iskola igencsak kis létszámmal működött, így például az ő osztályába mindössze két gyerek járt rajta kívül.

Az étterem teljes egészében családi vállalkozás. A főszakács szerepét Norbi nagybátya tölti be. Mellette dolgozik Norbi testvére is, aki szakács, cukrász, felszolgáló végzettséggel büszkélkedik. Arra hogy miért ilyen családi a légkör Norbi meg is adja a magyarázatot:  „Csak úgy lehet jól éttermet vezetni, ha az ember szívből csinálja.”

Ez a család pedig szívből csinálja. Norbi édesanyja egy időben például hajnali hatkor a Sztrapacskával kezdett az étteremben, a kanalat pedig nagyjából  éjfélkor tette le. Viszont ez az élet egészségügyileg megterhelő, ezért ma már több az alkalmazott így nem hárul minden munka a családra. -Nem minden a pénz-, érvel Norbi.

A fiú  középiskolás  évei alatt, ritkábban jutott el az étterembe, de amikor hazaért első útja oda vezetett ahol addigra édesanyja jóvoltából már kedvenc ételei várták. Ez mindig felüdülés volt  a kollégiumi koszt után. Hiszen aki kollégista az tudja hogy a koleszos kaja sosem elég jó és sosem elég. Így Norbiék is gyakran „kuncsorogtak” a konyhás néniktől egy kis plusz harapnivalót.

-Az étterem alig tíz méterre van a háztól, ezért amikor az egyik vendégünk megdicsérte apukámnak a Sztrapacskát ő hazaugrott és egy tábla szalonnával jött vissza, amit a vendégnek adott. Viszont néha stresszes helyzetek is adódnak.  Egyszer annyian voltak hogy, a vendégek odakint álltak, és várták hogy legyen szabad helyünk, de az egyik várakozónak elfogyott a türelme és elkezdett reklamálni aztán kifelé menet berúgta a mellékhelyiség ajtaját, utána mentünk de már nem értük utol-. Meséli Norbi vendégkergetési kalandot.

Persze Mátraszentimrén adódhatnak váratlan, vagy  akár éles helyzetek az élet akkor sem áll meg. Sőt az egykor hat éves kisfiú, már 22 éves. Alapított egy Kft-t a bátyjával, és közösen viszik tovább a már sok embert látott éttermet. Ebben a szakmai részt Norbi bátyja, a jogit pedig Norbi képviseli, így sok hasznát veszi a jogi egyetemnek. Az újságírás, pedig amit a jog mellett tanul megszínesíti az életét a száraz jogi tananyag mellett. Norbit ugyanis a sport újságírás is érdekli, ezért jelentkezett az OKJ képzésre. Majd meglátjuk hogy híres sport tudósíróként vagy elismert étteremtulajdonosként hallunk róla legközelebb.  

Koliba: A csárda szlovák megfelelője

                                                                        Nyitottan a nagyvilágra

Szinte minden érdekli, ami a világon csak létezik, bármit szívesen végig hallgat.

Vidos Réka sokoldalú, színes egyéniség ám mégis csendes, visszahúzódó lánynak ismertem meg. A látszat néha csal....

Két évvel ezelőtt, érettségi után lett "szabadúszó". Jelentkezett a kaposvári Művészeti Egyetemre és Miskolcra politológiai szakra. Szeretett volna minnél távolabb lenni a fővárostól, de a szerelem miatt, ami Sanyival kialakult inkább maradt a fővároshoz közel. ELTE művészettörténelem szakát vette célba, de felvételije sikertelen volt. Az elkövetkezendő egy évet otthon töltötte.

A legközelebbi tanévet, ami 2009 szeptembere volt már a Minerva Szakközépiskolába kezdte újságíró szakosként. Picit meglewpő, hogy ezt választotta, mert anno kerámiából is érettségizett, aztán művészeti egyetem, műv. történelem szak, politóligia....

Réka életében -fiatal kora ellenére- mindig is szerepet játszott a politika. Nyitott rá, egy kisebb pártban eltudná magaát képzelni önkéntesként a pénz egyáltalán nem érdekli. Egyenlőre inkább kiívül állóként marad. Az újságíró szak ezért is előny számára, mert szívesen írna/tudosítana róla.

Gyerekkora óta édesanyjával és bátyjáival él Erdőkertesen. Barátjával sok időt töltenek együtt. Sanyi társasági köre nagy tagú, ahová Réka be illeszkedett. Jól is jön neki, mert legjobb barátnője három éve Írországban él, a többiekkel már a megszakadt a kapcsolata.

Ő is szeretne utazgatni, világot látni, de arra sosem gondol, hogy végleg letelepedjen valahol. Itt van a családja, itt van a barátja, ide köti minden.

Réka nem vallásos. Párja igen, de ez egyáltalán nem okoz gondot számukra. Nem hajlik egyik vallás felé sem. A keresztény vallással egyáltalán nincs kibékülve, a buddhizmus és a keleti vallás szimpatikus számára. Egyik vallásban találja a helyét.

Iskola kirándulás alatt kissé kínos dolog történt vele a vallás "tudatlanság" miatt: "Bementünk egy templomba az osztállyal. Fogalmam sem volt mért van szentelt víz a templom bejáratánál. Belemártottam a kezem és megmostam az arcom. Utólag megtudtam két ujjal, ami szentelt vizes keresztett vetek a mellkasomon. Szerencsére senki nem látott"-nevetett.

Szabadidejében biciklizik, és két évvel ezelőtt napi szinten jógázott.

Ma már arra koncentrál, hogy sikeresen elvégezze az újságíró tanfolyamot és elhelyezkedjen egy politikával foglalkozó magazin vagy napilap szerkesztőségében.

Rejtett lélek

Csoportunkból öt embert kivéve mindenki felírta a nevét, és odaadta a tanárnőnek, aki eztán az említett öt embert megkérte, hogy húzzon ki egy cetlit. Benne voltam ebben az ötben, és miközben a fecnik között kapirgáltunk talán egyikünknek sem jutott eszébe, hogy sorsok között válogatunk, akárha pogány istenek lennénk, akik csak egyet választhatnak az emberek közül. Pétert húztam ki, aki vigyorogva nézett rám, elvégre a húzás célja az lett volna, hogy ismeretlen emberről írjunk, mi pedig viszonylag sokat beszéltünk már egymással. Így joggal hihettük, hogy valamennyire ismerjük a másikat. Tévedtem, de erről később.

Körülöttünk nyüzsögnek a társaink, ahogy mindenki nekilát a feladatának. Halk titkok cserélnek gazdát, amik csak annyira titkosak, mint egy földön heverő kavics. Amíg valaki nem veszi a fáradtságot és hajol le érte, addig titok marad.

Pétert igazi csendes társnak ismertem meg. Saját bevallása szerint sem szeret a semmiről a fecsegni, inkább kivárja a pillanatot, hogy neki megfelelő téma kerüljön terítékre. Ha ez bekövetkezik nem rest közbe szólni, és megkell hagyni megéri ezeket a megszólalásokat kivárni. Az arcán uralkodó állandó mosolyt pedig szinte lehetetlen levakarni onnan, s belőle magából is olyan nyugalom árad, ami kevesekben van meg. Egyszóval egy „rejtett lélek”, aki ritkán mutatja meg magát.

Szereti a sportot és ez a szeretet már nagyon korán megmutatkozott nála. Kisgyermek korától rúgja a bőrt, s volt lehetősége, hogy bekerüljön az MTK-ba, de végül a sok idegen miatt kimaradt az edzésekről, elvégre nehezen teremt kapcsolatot másokkal, s többnyire inkább vele szoktak barátkozni, mert szinte soha nem kezdeményez. 

Mikor elérte a tizenöt éves kort, újra megpróbálta megülni ugyanazt a lovat. Egy barátjával közösön jelentkeztek, és eleinte minden jól ment. Félévig sikerült maradnia, de az ott kialakult légkör végül újra elűzte. Mostanra pedig elkésettnek érzi magát a focista karrierhez, ami pedig egyike volt az álmainak.

Hogy valahogy mégis bent maradhasson az imádott sport világában, végül úgy döntött, hogy ha nem játszhat benne, akkor majd írni fog róla. Így a sport újságírás áll a legközelebb hozzá. Mellesleg sokat tud a világban zajló dolgokról (mint azt az ofő világismeret dolgozatai bizonyították), és ez szintén elkellhet ebben a szakmában.

Gyermekkora hasonló a legtöbb mai fiataléhoz. Édesanyja egyedül nevelte fel, s míg az anyja dolgozott addig Péterre a nagymamája vigyázott. Apjára fájó szívvel emlékszik vissza: „Apámnak mindene megvolt ahhoz, hogy sikeres legyen. A fodrász szakmában dolgozott, és ott magyar bajnoki címet szóval ő volt a kora Hajas Lászlója. Még világbajnokságon indult a 70-es években. Csak a lehetetlen természete vitte sírba az egészet. Nincs olyan ember a világon, aki ki tudna jönni vele. Borzalmas személyiség. Mindezek ellenére büszke vagyok rá. Nagyon sajnálom, hogy végül így alakultak a dolgok.”

Az iskolában pedig a beilleszkedés volt az a kereszt, amit hamar kénytelen volt felvenni. „Emlékszem, hogy első haverjaim a legnagyobb lúzerek voltak. Ahogy telt az idő végül kinőttem őket és bekerültem az elitbe, akik sokat csúfolták az egykori barátaimat, ami nekem kicsit fájt. Én sosem bántottam őket, és a mai napig igyekszem mindenkihez kedvesnek lenni, és ha az illető megérdemli, akkor az is maradok vele. Megpróbálom megérteni a problémáikat, és bánom hogy ritkán beszélgetünk igazán a másikkal. Persze az ember nem szívesen nyílik meg akárkinek.

Jelenleg egy másik igencsak érdekes hobbinak hódol, de hadd meséljen erről ő maga. „Elég régóta szeretem a rappet, és elkezdtem szövegeket irogatni. Ha jött az ihlet, akkor leírtam a szöveget és később kerestem hozzá rímeket. Egy haverom mesélt egy internetes oldalról ahol fiatalok mutatkozhatnak be többféle műfajban. Felküldtem oda pár szöveget és rövidesen egy haverom elhívott magával egy számba, hogy szerepeljek vele együtt. Én írtam a teljes szöveget, és szerintem jó lett.

Arról, hogy mit hoz majd a jövő? Hát nem tudom. Sosem voltam az a típus, aki előre tervezget mindent. Szerintem úgy élek majd, ahogy eddig. Lesz ami lesz, és jön ami jön. „

Álarc mögött

„Kilencedik osztályban egy mondatot nem tudtam leírni, a fogalmazásaimat is másokkal írattam” – meséli Magyar Sándor, akivel azóta nagyot fordult a világ, hiszen írói babérokra tört, tavaly ősszel pedig újságírónak kezdett tanulni.

Egyetlen hobbija, kedvenc elfoglaltsága az írás a 22 éves Sándornak, akitől jónéhány évvel ezelőtt még egészen távol állt ez a tevékenység. „Egy alkalommal a nyári vakációról kellett írni, mindenki a szokásos sablonokkal jött, de én fogtam magam, és teljesen kifordítottam a feladatot. Egy árvaházból az új családjához utazó gyerek történetét írtam meg, mint vakáció. A tanár nem hitte el, hogy én írtam, hetekig egzecíroztatott, szinte minden órán fogalmazásokat íratott velem, míg egy nap megbékélt.

Azóta több oldalnyi kézirat készült, főképp novella, regénytöredékek, de eddig nem próbálta őket publikálni. „ Valaki kell, hogy rugdosson. Lusta vagyok.” – magyarázza az írópalánta. „Nem karriert akarok csinálni. Engem ez megnyugtat. Író szerettem volna lenni, de az íróiskola túl költséges lett volna, így a legközelebbi dolog, az újságírás jött képbe.” – emlékezik vissza Sándor arra, hogyan került a Minerva padjába, ahol jelenleg is OKJ-s újságíró képzésen vesz részt, de csak az a rész tetszik neki a iskolából, ami az íráshoz kötődik.

Azonban hiába az írás szeretete, a fiú mégsem egészen így tervezte az idei tanévet: „Igazából külföldön dolgoznék egy vidámparkban, de ellopták az összespórolt pénzemet, és most itt vagyok. De az iskola időnyerésnek is jó, hisz a jövő elég bizonytalan” Azt azonban tudja, hogy legszívesebben Kaposváron, vagy egy nyugodt angliai kisvárosban élne. „Budapest nekem az árnyékot jelenti. Kisebb koromban lejártunk a negyszüleimhez Kaposvárra, akkor nem volt nagy szám, de visszagondolva már nagyra értékelem ezeket az alkalmakat.”

Sándor teljesen természetesen mesél gyermekkorának zordabb fejezeteiről, és saját lelki világáról, amely szorosan összefügg azzal, ami kikerül a keze alól. Műveire nagy hatással van gyerekkora, és a szüleivel való kapcsolata. Főleg édesapjával, akitől ma már teljesen elhidegült. „Volt annak idején egy kutyánk. Ő lett az egyik példaképem. Azok a tulajdonságai tették naggyá a szememben, melyek apámban nem voltak meg. Ő igazi férfi volt.  A karaktereim általában nem túl vidámak. Jellemzőik szélsőségesek.”

Hagyományos értelemben vett példaképei nincsenek: „Ilyet nem találtam, úgy vagyok vele, hogy előbb, vagy utóbb úgyis találsz hibát valakiben, így csalódást kelt. Akikre támaszkodnék, azokról végül mindig kiderül, hogy nem lehet.” Ennek ellenére szeret emberek között lenni, velük foglalkozni, főképp azzal, aki számára szimpatikus. Jellemzően ő választja ki a barátait. Azt is őszintén megosztja, hogy a mindennapokban mutatott személyisége, csupán egy alkalmi „öltözék”: „A humoros énem valójában csak a felszín. Belül egy sokat elmélkedő, merengő valaki vagyok. Ezt azonban rendszerint otthon hagyom, mikor másokkal vagyok a vicces arcomat látják. Szerintem mind álarcot hordunk.”

Que Vadis*

A szitu:

Most, hogy az egész városban leálltak az egyszeri népek limuzinjai, s még a külső kerületek fegyencjáratai sem közlekednek, az átlag halandónak igencsak nehéz dolog lett az A-ból B-be való eljutás. Egyesek kénytelen voltak a drótszamarat elővenni és kemény lábmunkával pusztítani a kilométereket.

Én azonban valami sokkal bevállalósabb megoldáshoz folyamodtam. Autóstoppal kívántam eljutni Káposztásmegyerről Pesthidegkútra. Nem azért mert olyan hú de kemény gyerek voltam, hanem mert biciklizni nem tudok és ha az ember gyermeke punk együttest alapít, akkor érdemes megjelenni a próbákon vagy megjárja.

Káposztásmegyer (13:30):

Elérkezett az idő, hogy megküzdjek az elemekkel és kiállván a járdaszélére megírjam a kis táblámat, amin jelezhetem honfitársaimnak, hogy nekem bizony céljaim vannak a járda mellett álldogálással. Hidegebb van, mint egy kripta mélyén az ég pedig olyan színű, mint a Kádár kaptár a hátam mögött minek ajtajára valaki felfirkantotta az örök érvényű fenyegetést (ami higgye el mindenki, elkél ezen a környéken): Ide ne húgyálj!

Az alkoholos filctollnak hála sikerül felírni a célirányt és a hüvelykujjamat a levegő felé bökve (sugározz fel Scotty!) máris sikerül egy fehér behemót figyelmét felkelteni. Pedig már kezdem megszokni az illusztris környezetet. Ideiglenes társam újpestig hajlandó elvinni, s igencsak beszédes és segítőkész. Elmondása szerint többször is megállt, és dudálással jelezte a megállóban a végzetet váró utasoknak, hogy hajlandó felvenni őket. Ám azok csak bambán vártak tovább. Nem kérdezek sokat, a fekete bajszos beszél helyettem is, és mire célhoz érek még azt is megtudom, hogy annak idején a taxis blokád alatt is szolgálta Budapest lakóit.

Újpest (13:45):

Villamos sínek, kopasz fák és grafittik! Na meg persze némi mocskos hómaradvány a döglött zöld fűszálak között. Ezek jellemzik leginkább a második állomást. Beállok egy ronda villanyoszlop mellé, és onnan támadok a gyanútlan autósokra, akik nem nagyon akarnak sanyarú helyzetemről tudomást venni. Úgy látszik a tőlem pár méternyire lévő Obi sokkal jobban felkeltette az érdeklődésüket. Körülbelül tíz perc álldogálás után érkezik a következő jótét lélek egy személy autóban. „Öröm bódotta!”

Sajnos ő sem Pesthidegkútra megy, de azért nem csüggedek, jutunk, ameddig jutunk. Útközben egy történetet oszt meg velem a buszsávot használó pórul járt autósról, akivel azért egy kicsit szimpatizálunk már csak a mihez tartás végett is.

Angyalföld (14:20):

Érzékeny búcsút veszünk egymástól és még egy ajánlatot is kapok! Másfél óra múlva jön visszafelé, s ha még itt dekkolnék, akkor szívesen segít rajtam. Melegség járja át szívemet, és ettől eszembe jut, hogy milyen rohadt hideg van. Kanyarintok egy hívást a havernak, hogy van e nála megfelelő kábel ehhez a rohadt gitárhoz, amit a hátamon cigölök. Tudom erről nem szóltam, de ebben a kellemes hűvösben megfagyott pár agysejtem!

Elfoglalom szokásos helyemet. Elszántan szorongatom Pesthidegkút táblámat, eme valamivel már szebb épületek között és remélem a legjobbakat. Ám minden erőfeszítés hiába. Úgy döntök lecserélem a Pesthidegkút táblát egy Buda feliratúra, hátha az több szimpátiát kelt.

Hamarosan sikerül átnyergelni egy másik érzőszívhez, aki elmondása szerint senki mást nem vett még fel, mert hát ciki a buszmegállóban megállni és válogatni a rossz sorsúak között. Jó tanácsként azonban felvetette, hogy nem árt integetni, ha stoppolni vágyunk.

Budagyöngye (15:10):

Eme segítőkész lélek egyáltalán nem óhajtott beszélgetni és kérte, hogy ne írjak róla semmit. Kedves idegen! Azért én mégis megemlítelek, s köszönöm a fuvart!

Máraremetei elágazás (15:30):

Újfent csontig hatol a fagy, amint kiteszem az álldogálástól megfáradt virgácsaimat. Fel is telefonozom az arcokat, hogy csináljanak nekem kakaót az érkezésem tiszteletére. Körbe nézve, erre felé csak fákat lehet látni, hiszen ez a hely a Hűvösvölgy határában található. Most már bátran lobogtathatom Pesthidegkút táblámat. Érzem a cél közel van!

Fekete járgány lett a következő ideiglenes hintóm, és a benne ülő arc igen komolyan tolja. Ott segít, ahol tud, s nem egy stoppos foglalta már imába a nevét. Érdemeinek tudatában is van, s rezzenéstelen arccal közli, hogy csak annyit szoktak mondani: „Egyre kevesebb az ilyen ember”. Kapok egy kis bibliaórát is, de nem nagyon bánom, elvégre eme úriember célhoz fog juttatni. Így igyekszem nem röhögni, amikor közli, hogy a biblia megjövendölte az emberi elhidegülést, sőt maga Jézus és Pál apostol is „konkrétan” elmondta az utóbbi, pedig leírta. Hát ha Jézus mondta akkor az csak igaz lehet!

Az érkezés pillanatában eszembe jut, hogy ez a kis túra két és félórába került. Ennek a napnak is volt valami értelme. Első kézből tapasztaltam, hogy a budapesti autósok hajlandóak segédkezni az embernek.

Szóval gyerekek, ha megint lenne BKV sztrájk, akkor nyugodtan tessék elszántan hadonászni, valaki előbb-útóbb megfog szánni minket és felvesz a szekerére. Addig is respect mindenkinek, engem várnak kakaós punkok!

*(latin, jelentése:Hová mégy?)

Jézus konkrétan elmondta: Vedd fel a stoppost!

Ugyanolyan csípős a januári hideg, hiába nem járnak sem a buszok, sem a villamosok Budapest utcáin. Fél kettő van, és az észak-pesti panelrengetegből kellene eljutnom a budai hegyek lábáig – tömegközlekedés híján stoppal. Szándékosan nem mondtam, hány óra körül érkezem, Isten tudja, mikorra jutok át a város másik felébe – és bizony Isten lehet, hogy tényleg tudja, de erről majd az egyik fuvarozóm mesél még később.

Villámgyorsan felvesz „Pesthidegkút” feliratú táblámmal egy kisteherautó. Sofőrjét a sztrájk kapcsán elfogja a nosztalgia: „A taxisblokád idején is volt ilyen, hogy szedjük fel egymást, pedig az nem ma volt.” A jókedélyű úriember csupán Újpest szívéig tudott elvinni. Kezdő stopposok szerencséje. Úgy tűnik, csak az elején jött ki a lépés, most pedig itt a fekete leves.

Aztán fordul a szerencse, a második autóval Angyalföldig jutok, sőt, alkalmi söfőröm még azt is felajánlja,  - ha másfél óra múlva is itt állok még - hogy elvisz, mert akkor megy hazafelé. Mégiscsak van szolidaritás a földön – gondolom magamban.  A következő vezető azonban már kissé ódzkodik, hogy bármelyik stoppost felvegye. Az, hogy csak úgy beálljon egy megállóba, ahol tucatnyian várnak szerinte „gáz”, közben zavartan vigyorog. „Integessenek.” – nála ez a kulcs. Még jó, hogy látványosan kalimpáltam, mert egészen a Budagyöngyéig lehettem az utasa, így röpke másfél óra elteltével már a táv nagyrészén túl is vagyok.

Lassan faragok a kilométerekből, ez itt már Hüvösvölgy határa, és különleges söfőrrel hoz össze az ég. Kiderül, hogy a fiatalember kifejezetten segítőkész volt a mai sztrájknapon, ha stopposokról volt szó, és azt is hozzáteszi, hogy az emberek reakciója leginkább az, hogy ma egyre kevesebben segítenek így a másikon. És ez miért fontos? Azért, mert „a Biblia megjövendölte”, hogy ezekben a napokban felértékelődik az emberek közötti jószándék. „Jézus konkrétan elmondta, hogy meghidegül az emberekben a szeretet... és ezt Pál apostol is konkrétan megírta.”

Két és fél óra, huszonhét kilométer és fél tucat autós. De itt vagyok Pesthidegkúton, és Jézus szavai sem vesztek el a semmiben. Nem is olyan rossz mérleg, ahhoz képest, hogy nem járnak a buszok.

Halihó Bogyókák!

Először is: Jövő hét szerdán (2010.02.03) fél egykor találkozunk Szegedi Éva tanárnővel az iskolában, és kis kirándulást teszünk a városban megszemlélni az esztétika órán tanultakat. Ezzel a kis túrával viszont február 4-én és 11-én nem kell bemenni az első órára.

Másodszor szeretnélek megkérni titeket arra, hogy a közös e-mail címre csak olyan leveleket küldjetek, amelyeknek az iskolához és a tanulmányainkhoz van közé, a magánlevelezését mindenki a saját címén intézze. Ha ellenállhatalan vágyat éreztek arra, hogy egy információért mindenképpen köszönetet mondjatok a feladónak, akkor azt neki címezzétek, mert a közös postaláda így is egy káosz. Továbbá már sokatoknak feltűnt, hogy a bejövő levelek közül jópár egyszer csak eltűnt. Nem tartom kizártnak, hogy túlterheltük a sok belépéssel a fiókot, de ha nem így lenne, hanem valaki unalmas óráiban ezzel szórakozna, azt nyomatékosan megkérném, hogy sürgőssen fejezze be mókás kis tevékenységét. De ha valamiféle idegrendszeri probléma miatt az illető ujja izzadva remeg a delete fölött, akkor legalább a haszontalan, már nem kellő leveleket törölje és ne a házikat.

Ha ti is beleegyeztek, szívesen csinálnék egy fórumot, mégis csak könnyebb lenne ott kommunikálni.

Üdv

Kampány "menetrend" 

Lendvai Ildikó az MSZP ma délelőtt tartott sajtótájékoztatóján beszámolt a kampány menetéről, és a választások várható dátumairól is beszélt. 

Az MSZP frakcióvezetője elmondta, hogy a kampány három részből fog állni, ebből az első már december óta folyik, egészen februárig. Ebben a szakaszban a jelöltek óriásplakátokról köszönnek vissza ránk s január 21-én egy rendezvény keretében meg is lehet velük ismerkedni. A 176 politikust december óta képzik (pl. jogból és médiából), valamint aláírtak egy etikai és egy vagyonadói nyilatkozatot, ahogy ezt ilyenkor szokás. Az eddigiekkel szemben viszont most egyetlen pártközpont fogja támogatni az aspiránsokat, így arculatukban és mondanivalójukban is egységesebbek lesznek.

A második fázisban, amely február közepétől indul, előtérbe Bajnai Gordon jelenlegi kormányfő és a jelölt, Mesterházy Attila kerül.

A harmadik szakaszban, március közepétől ismét az egyéni jelölteken lesz a hangsúly.

Marsburger 

Szenzációs kísérletnek lehettek tanúi a magyar sajtó jeles képviselői, akiket az UFO Project nevű szervezet invitált meg december 16-án szupertitkos laboratóriumába egy földönkívüli lénnyel végzett kísérlet kapcsán. Erről és magáról a project mibenlétéről dr. Felfe Dezsőt, a kutatóintézet vezetőjét kérdeztük. 

-Először is mikor és milyen céllal hozták létre az UFO Projectet?

- A szervezet 2007 augusztusában alakult, egy hónappal azután, hogy egy földönkívüli űrhajó  csapódott be a Tubesen. A Magyar Titkosszolgálat azonnal karantén alá helyezte a területet, s kisvártatva az ország vezetői egy kutatócsoport felállítása mellett döntöttek, melynek célja az idegen lények és technológia tanulmányozása lett.

-Pontosan milyen kutatásokat végeztek és végeznek?

-Két részre osztható  a project. Az egyik ún. ANDRO-TECH tudóscsoport a technológiai kutatásokkal foglalkozik, amely egyelőre szupertitkos, ezért ezzel kapcsolatban nem áll módomban bővebb tájékoztatást adni. A másik az ún. ANDRO-POLÓGIA csoport biológiai és élettani kísérleteket végez az űrhajón talált alanyon. Ennek része az a táplálkozási-kommunikációs kísérlet is, melyet a sajtó képviselői ma láthattak.

-Mielőtt erre rátérnénk, mondja el mit kell tudnunk a földönkívüli lényről.

-Az egész biztos, hogy egy másik galaxisból érkezett fajhoz tartozik. Technológiailag 300-400 évvel az emberiség előtt járnak, amit jól tükröz, hogy az űrsikló hihetetlen, ötszörös fénysebességgel képes átszelni a világűrt. Sajnos a közös kommunikációs csatornát még nem igazán tudtuk kialakítani vele, de igen tanulékony, emberi szavakat is képes kimondani, ahogy azt Önök is láthatták.

-Ez bizony igaz. Mesélne nekünk erről a mai kísérletről?

-A célunk az volt vele, hogy megtanítsuk neki, hogy hogyan kell elkészíteni és elfogyasztani egy szendvicset. Láthatták, hogy kezdetben nem tudta, hogy mire való a kés, a vaj, a zsömle és a szalámi. Felkértünk néhány önkéntest az újságírók közül, hogy segítsenek neki, hogy mit mire kell használni. Eleinte nem nagyon működött a dolog. Hol a kést próbálta rágcsálni, hol a zsemlét kezdte el dobálni. De a tárgyakhoz kapcsolt szavak elsajátítása után sokkal könnyebben ment a folyamat, mint gondoltuk, így végül elkészült a szendvics.

-Akkor végül is eredményes volt a kísérlet?

-Mindenképpen, mert végképp megbizonyosodtunk róla, hogy szuperintelligens a kis UFO, megtanult pár perc alatt egy olyan folyamatot, amelyet az embernek 3-4 éves koráig tart elsajátítani. Továbbá azt eddig is tudtuk, hogy képes emberi szavakat utánozni, de most világossá vált, hogy a szavak mellé jelentéstartalmat is képes kapcsolni.

-Mit szól ahhoz, hogy végül mégsem fogyasztotta el a szendvicset?

-Őszintén szólva nem lepődtem meg, mert igen válogatós a kicsike.

-Ezt hogy érti?

-Úgy hogy, hiába akartunk a kedvében járni, kezdetben semmit sem evett meg, ami miatt eléggé legyengült. Mivel hasonló a fogazata, mint az embereké, tudtuk, hogy nem lehetnek drasztikusan eltérőek a táplálkozási szokásai. Aztán egy nap, azt vettük észre, hogy az egyikünk táskájából eltűnt az ebéd. Már-már egymásra gyanakodtunk, amikor furcsa csörgést hallottunk a szomszéd szobából. Átmentünk, és megláttuk hogy a kis lény a gyorséttermi hamburgert falatozza. Mondanom sem kell nagyon meglepődtünk. Azóta is, semmi mást nem hajlandó elfogyasztani, csak hamburgert. Mondjuk abból napi 36-ot. Emiatt kénytelenek voltunk külön gyorséttermi részleget nyitni a laborban.

-Hát ez elég vicces. Egyébként Ön korábban azt nyilatkozta, hogy egy GPS-szerű  szerkezetet találtak az űrhajón. Nem fél attól hogy hamarosan más  űrlények is felkeresik a Földet?

Fedőneve: H1N1

  Magyarország földrajzi fekvése nem teszi lehetővé a súlyosabb természeti katasztrófák kialakulását. Nem éri el hazánkat a Cunami, nincsenek forgószeleink, de még csak egy valamire való vulkánnal sem rendelkezünk… Így hát híreink korlátozódnak a halálesetekre, a betörésekre, a szokásos bankautomata rablásokra és a Kossuth-téri sátortáborra. Idén felütötte fejét a vadonatúj influenza, fedőnevén H1N1. A vírusok pedig, mint már tapasztalhattuk, remek lehetőséget nyújtanak a pánikkeltésre.

  Emlékszem – még gyermekkoromból – amikor megjelent a kerge marha kór… Hosszú ideig nem mertünk Mekibe menni, nehogy a burgeren keresztül megfertőződjünk. Hiszen ki akarna szivacsos aggyal élni?!

  Aztán jött a madár influenza, ekkor a Kentucky megélhetése került veszélybe. Rettegtem is a galamboktól, nehogy leprüszköljön valamelyik.

  Néhány éve utolért minket a rettegett sertésinfluenza is… Ó, hát már a körömpörkölt és a brassói aprópecsenye is számtalan veszélyt rejt!

  Erre épp hogy elmúlna fejünk felöl a vész, megjelenik az újabb rettenet, az előbbi mutálódott verziója: a H1N1. Már nincs menekvés, életünk minden percben veszélyben van. Csak egy tüsszentés a villamoson, és máris végünk van… Novemberben a hírekből értesülhettünk róla, hogy a vírus tovább mutálódott, hisz megjelent a vőfély influenza. Legalábbis a földesi lakosok szerint. Ők ugyanis petíciót gyűjtenek, hogy az V. vőfélytalálkozó ne kerüljön megrendezésre településükön. A földesiek aggódnak ugyanis, hogy a vőfélyek elterjesztik a Vírust.

  Mi a tanulság? Kerüld a disznókat, ne spanolj galambokkal, és legfőképpen: ne egyél meg egy vőfélyt se!  

Halihó Bogyókák!

Az ufós dolgozatot mindenki küldje el kedd estig (jan. 12.) Bellanénnyénknek. Ne felejtsétek el, itt a félév a nyakunkon!

Üdv

Harmadik típusú  találkozások

A tegnapi napon véget ért a modernkori történelem egyik legjelentősebb kutatási folyamata amely bár rengeteg kérdést megválaszolt de még többet vetett fel.

Tegnap délelőtt kilenc óra után néhány perccel a Minerva idegen Életformák után kutató intézetének egyik hipermodern a nyilvánosság elől  mindezidáig titkolt laborjában történelmi  kísérletnek lehettünk szemtanúi. A kísérlet és az egész project vezetője Dr. Varga Izabella Mars kutató és UFO specialista elmondta-„ Kísérletük fő  célja a lény és a kutató csoport közti kommunikáció  sikeres létrehozása volt.” A  professzornő továbbá azt is elmondta, hogy a bemutatót több hónapos kutatómunka, vizsgálatok és speciális tréningek előzték meg. A tegnapi mindeddig legfontosabb kísérleten a kutatócsoport azt vizsgálta, hogy az UFO miként boldogul ha önállóan földi eszközök igénybevételével kell táplálkoznia. A feladat ismertetése után a levegő megtelt izgalommal és még a sokat látott kutatók sem tudták leplezni izgalmukat. Pár perc elteltével aztán a kutatócsoport bevezette a T-X névre keresztelt Marslakót. Mindenki elképedésére egy igen emberszerű leginkább fiatal lányhoz hasonló lény lépett be a terembe. Ekkor jött a második meglepetés hiszen a kutatócsoport egyik tagja Dr. Tiegelmann Barbara kijelentette, hogy vizsgálataik alapján  bármilyen hihetetlen is kijelenthető a lény nem nő hanem hímnemű! Ezt azzal magyarázta, hogy minden bizonnyal a „Vörös bolygón” élő fajok fizikális jellemzői ellentétesek a Földijével. A férfi újságírók arcáról szinte sütött a csalódottság…

Ekkor következett a kísérlet. A kutatócsoport vezetője az asztalhoz vezette T-X-et ahol már elő volt készítve a kísérlethez szükséges felvágott, margarin , zsemle és egy kés. Mindenki lélegzet visszafojtva várta mi fog történni. Az UFO lány vagy srác egy ideig ült és az őt körülvevőket bámulta. Ezután T-X hirtelen felugrott a zsemlével a kezében majd mintegy labdának használva olyan trükköket mutatott be vele, hogy azokat még Ronaldinho is megírígyelte volna. Először csend lett aztán mindenkin kitört a nevetés. Miután normalizálódott a helyzet T-X-et- aki ekkor még nagyban cselezgetett- visszavezették az asztalhoz. A kutatócsoport egyik tagja hozott egy másik zsemlét mivel az előző rendesen megrongálódott lerakta az asztalra, majd leült az Ufoval szembe. kezébe vette a zsemlét felvágta belerakta a felvágottat mindezt lassan, hogy T-X meg tudja figyelni a műveletet ezután pedig beleharapott. Az UFO értetlenül nézett.

Ezután várt egy picit majd hozatott még egy zsemlét és a művelet megismétlésére ösztökélte a Marslakót. Mindenki meglepetésére második nekifutásra egy kifogástalan állapotú szendvicset sikerült létrehoznia T-X-nek. Miután picit gyönyörködött alkotásában bele is harapott a szendvicsbe és láthatóan nagyon ízlett neki hiszen elégedetten vigyorgott az őt néző emberekre. Miután a kísérlet sikeresen lezajlott a a kutatócsoport tagjai elégedetten fogadták egymás és a többi jelenlévő gratulációit. Az örömre minden ok megvolt hiszen a szakmai siker minden bizonnyal igen nagy anyagi hasznot is hoz majd az intézménynek ahol így folytathatják a kutatásokat, hiszen amint mondták-„Még mindig rengeteg a nyitott kérdés!” Ha már a kérdéseknél tartunk nekem is lenne egy!

Fogékony rokon 
 

    Meglepő eredménnyel zárult tegnap délelőtt a Minerva Ufokutató Intézmény hosszantartó kísérletfolyamata. 
 

     Tegnap délelőtt 9 óra után néhány perccel a Budapesti Minerva Ufokutató Intézmény 5. számú laboratóriumában összegyűlt az összes kutató, hiszen tudták, a tegnapi nappal lezárul egy hónapok óta tartó kísérletfolyamat. A professzorok izgatottan várták a végső megmérettetést, volt, aki nem tudott már várni és a 9 óra helyett már fél 8kor beült a laborba, míg volt, aki evéssel, vagy fel-alá járkálássál próbálta csillapítani oldhatatlannak tűnő kíváncsiságát. Többen nem is tagadták, ez lehet Magyarország első igazi eredménye a földönkívüliekkel való kapcsolatfelvételben.

     Nem sokkal 9 után megjött Dr. Varga Izabella professzorasszony, Marslakó specialista és ufó kommunikációs doktor és a nap fénypontja Manci159/d az UFO lány, akit már több mint 2 éve folyamatos tréning mellett próbáltak földi tevékenységekre tanítani. A tegnapi kísérlet volt a legfontosabb, melyben az önálló táplálkozásra való fogékonyságot vizsgálták valamint az emberi szavak tanulására való képességet.

Mikor Manci159/d UFO belépett a terembe megfagyott a levegő. Mindenki lélegzetvisszafojtva várta a kísérlet kezdetét. Manci159/d-t a professzorasszony megfontolt léptekkel a szuperszonikus interaktív tábla elé vezette, majd otthagyta és a többi kutató közé vegyült és várt. A feladat az UFO lány előtt pihent az asztalon. Felvágott, zsömle, vaj, kés.

A professzorok feladata volt megértetni vele emberi nyelven a szendvics elkészítési módját illetve annak elfogyasztási módjának tisztázását. A professzorok először szavakkal, majd mutogatással próbálták egyenként megértetni Manci159/d-vel mi mire való – ám hosszú ideig nehézkes volt a kommunikáció. Az UFO többször is megpróbálta a kést megenni, a szavakat rossz tárgyakhoz párosította, többször megdobta a professzorokat a fékész zsömlével, megpróbálkozott a vajazás nehéz feladatának elsajátításával ám kés helyett szalámit használt. A professzorok azonban nem csüggettek, egyikük a következőt nyilatkozta még a kísérlet alatt:

-Lehetséges, hogy nem megfelelő  az eszközhasználata, de fejlődőképes, és próbál emberi szavakat elsajátítani,

Mikor már kezdték feladnia tudósok a reményt az igazi sikert illetően, tehát hogy valóban valami önállóságot mutasson az UFO lány, akkor jött el az igazi csoda. Manci 159/d a táplálék nehézkes elkészítése után az életre mutatott, mintha azt kérdezte volna, mi ez?!  Miután a professzorok egységesen és egyszerre felvilágosították, hogy a szendvicsről van szó, Manci 159/d elismételte szót és beleharapott a szendvicsbe. Arcán jól látható volt az elégedettség, éppúgy, mint professzorokén, akik mosolyogva és lelkesen vették tudomásul: nem volt hasztalan a sokhónapnyi megfeszített munka.

     Az UFO lánnyal további kísérleteket folytatnak az elkövetkezendő hónapokban, hiszen e sikeres projecttel 3 millió fontot nyert a Minerva Intézet. Előreláthatóan a következő kísérlet témája a toaletthasználat elsajátítása lesz.