Négy év a húsz évért?

Tavaly üstökösként robbant be a politikaiszínpad közepére a Jobbik, mely közel 15 százalékát szerezte meg a voksoknak az európai parlamenti választásokon. A párt térnyerését többféleképpen magyarázzák, a baloldal a Fideszt, az pedig az MSZP-t tartja felelősnek, a kis pártok pedig mindkettőt. Itthon „közös erővel” sikerült a politika résztvevőinek egy olyan légkört kialakítani, hogy sokan azt a Kádár-rendszert sírják vissza, ahol a szomszédok is egymás háta mögött jelentettek a másikról a Belügyminisztériumnak. Végletekig elmenő csalódottság, sőt undor figyelhető meg, és ebből nyereséget kovácsol egy viszonylag új párt, amely könnyen befogadható, a józanész helyett az érzelmekre és indulatokra apelláló üzeneteket hirdet. Nem véletlen, hogy a támogatók közül sokan most szavazhatnak majd először, vagy tavaly voksoltak első ízben: a fiatalok könnyebben befolyásolhatóak, és több bennük a tenni akarás. Ugyanakkor az is megfigyelhető volt az EP-választáson, hogy Európa-szerte jó eredményeket produkáltak a radikális szervezetek, jellemzően a szélsőjobb.

Érdekes, hogy Bulgáriában egy a Jobbikhoz igen hasonló párt annak idején követelte, hogy a kormányzatból távolítsák el a kisebbségi politikusokat, illetve „Bulgáriát adják vissza a bolgároknak.” A cseheknél viszont a Munkáspárt néven működő szélsőjobboldali csoportosulást tiltották be, akiknek a jelszava „Csehország a cseheké” volt. Északi szomszédainkat már jobban ismerjük, a Slotá-vezette Nemzeti Párt az államnyelvtörvény mellett hirdette a „Szlovákiában szlovákul!” jelmondatot. A népszerűségük növekedése összefügg a válságos gazdasági helyzettel, illetve az ezzel összefüggésbe hozható csalódással a többi politikai erőben. A hasonlóság kapcsán volt, aki az egész közép-európai szélsőjobbot a saját lobbijához felhasználó orosz támogatói kört sejtetett, de az egy kaptafára készülő, egyszerű, hangzatos, jellemzően demagóg jelszavak mögé felállás mindig is jellemzője volt a szélsőséges pártoknak, így a hasonlóság nem olyan meglepő.

Az már annál inkább, hogy a magát új, tiszta erőnek, és keresztény értékrendűnek valló szervezet tagjairól egymás után derülnek ki, hogy korántsem szentéletűek. Amikor a köztévében a keszthelyi ingatlancsalásokkal vádolt jobbikos vezetőről kérdezték, Vona Gábor nevetséges kísérletet tett a válaszadás kikerülésére, mintha meg sem hallotta volna a kérdést, a földtulajdonokról kezdett szónokolni. Morvai Krisztina a Jobbik programjában eltörölni kívánt mentelmi joggal próbálkozott egy parkolási bírság kapcsán, a szóvivő gyanúsan marijuánás befolyásoltság alatt üvöltözött Görögországban, a demonstráló szőke gárdistalány pedig leszbipornóval kereste a mellékest. Becsületükre legyen mondva, hogy jórészt ezeket a figurákat felelősségre is vonták, avagy kizárták, de ezzel is csínján kell bánni, mert a végén alig marad valaki a területi listára.

Nem kétséges, hogy ezek részei a hazai politikai sárdobálásnak, de a Jobbik álszentsége mégis kibukkan. Mert egy darabig lehet szavazatokat nyerni azzal, hogy „ahol cigánykérdés van, ott a Jobbik nem kérdés”. Ez például nem négy, nem is húsz, hanem jó száz év elhibázott politikájából adódik, mely során senki nem volt képes megoldani a kisebbséggel, főként a romákkal kapcsolatos kérdéseket. De ha a ők sem lesznek képesek rá, méghozzá demokratikus módszerekkel, akkor tőlük is ugyanúgy elfordulnak majd. Még kérdéses, hogy a Jobbik mekkora erőt képvisel majd a Parlamentben, illetve készek lesznek-e feladni saját elveiket a nagyobb hatalom érdekében. Ettől is függ, hogy a következő négy évben az egész nép mennyire fog „bűnhődni” a múlt politikai hibáiért.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.