Égből pottyant szakács

  Hogy mi volt a szándéka annak a kutatócsoportnak, amely a messzi világűrből  érkezett idegen lényt éppen egy szendvics elkészítésére tanította meg? A választ nem tudhatom, viszont mókás körülmények között zajlott le ez a kísérlet.

  2009. december 16-án egy, a földön kívüliekkel foglalkozó kutatócsoport olyan próbálkozásba kezdett, amelynek célja, hogy az ismeretlen körülmények között Földünkre érkezett marslakót megtanítsák egy egyszerű étel elkészítésére. A készlet adott volt: zsemle, szalámi, margarin, kés, konyharuha, mindez egy reklámzacskóban. Ezekhez a hozzávalókhoz nem nyúlhattak az emberek, csak az idegen élőlény.

  A kommunikáció némi nehézségekkel járt, mivel az idegen egy hangot sem volt hajlandó kiejteni apró száján, illetve a tudósok hiába beszéltek hozzá magyarul, ő nem ismert semmilyen földi nyelvet. Nem maradt más hátra, mint a kézzel-lábbal való mutogatás, amely egy közkedvelt játékhoz, az activity-hez hasonlított.

  Bármilyen földön kívüliekről szóló mesét, filmet alkottak eddig a filmes szakemberek, azt felejtsük el nagyon gyorsan, hiszen a marslakók (legalábbis ez a példány) nagyon is emberszerű lények. Leginkább egy nem túl magas, hosszú hajú fiatal nőre emlékeztetnek. Ruházatuk nem ádámkosztüm, hanem ugyanolyan anyagokból készített termékek, mint az emberek viselete. Az, hogy az idekerült példány nő, vagy férfi, arról nem szól a fáma.

  Furcsa módját választották a tudósok ennek a kísérletnek, hiszen összekötötték egy kis játékkal. Az egész lényege a következő: két csoportra osztották magukat, majd azon versenyeztek, melyik az a csapat, amelyik előbb szóra bírja a marslakót, illetve előbb tanítja meg őt a szendvics elkészítésére.

  A kísérlet – bármennyire is döcögősen indult – sikerrel zárult. Ám a mutogatás, a non-verbális jelek használata nem mindig járt jó következménnyel. A nejlonzacskót, melyben az alapanyagok voltak elhelyezve, marslakónk a földre dobta, vagy éppen az egyik tudós arcába landolt. Csoda, hogy nem sértette meg magát, hiszen (miután a zacskóból kikerültek a kellélek) a zsemlét a kés nyelével akarta felvágni, hadd ne mondjam milyen eredménnyel. Habár le kell szögezni egész ügyesen bánt ezzel a vágóeszközzel. Igaz, nem akkor, amikor a kés helyett a nálunk ujjnak nevezett testrészének megfelelőjével nyúlt bele a margarinos dobozba, és úgy szerette volna megkenni a zsemlét, mi több így is vajazta meg! Egyedi módon mutatta meg a szalámi ráhelyezését a zsemlére: először belemártotta a margarinba, majd úgy a pékárúra dobta.

  A szoba, melyben a kísérlet zajlott egy egyszerű fehér falú, kevés bútorzatú (asztalok, székek), kicsit zord megvilágítású, ám a próbálkozás vége felé feldobta a barátságtalan helységet az össze-vissza heverő szalámi darabok, a friss zsemle morzsadarabjai, a margarin szétkenve az asztalon. Ugyanis földön kívüli barátunk nem éppen a rend hívének vallhatja magát.

  Az okos tudósok fejükbe vették, hogy a kísérlet részeként néhány magyar szót is megtanítanak az idegennek. Legegyszerűbb – gondolták – ha tudja a szendvics elkészítéséhez szükséges anyagok megnevezését. A szegény marslakó csúnyán félre lett vezetve, ha hazatér, abban a tudatban meséli el a Földön történteket a rokonainak, hogy itt a kés neve „kocka”, a szalámi egyenlő a „jégerrel”, a margarin megfelelője „kör”, a zsemle pedig a „szar”.    

  Egy valamiben mégis igaza lesz a mesélés közepette, hiszen az étel nevét, amelyet sikeresen elkészített, tökéletesen – akcentus nélkül – megtanulta: szendvics. És ha legközelebb a Földre látogat a marslakó, a bátor kísérletezők megtaníthatják gulyáslevest főzni.